Utolsó találkozás, halovány, fénytelen napsugár csupán a mosolyod nélkül,

De kellett, hogy még egyszer lássalak, és csodás lényedben gyönyörködjek.

Még ha te most mást is mutatsz nekem, világodból kitaszítva kérdezem magamtól:

Vajon éltem-e valaha előtted, és élek-e még, vagy már akkor, ott meghaltam?

Csak a csend felel, üresek az órák, nincs semmi remény, elvesztem végleg.

Az vagyok, amit gondolsz: egy szánalmas, bolond álmodozó, semmirevaló öreg.